HTML

Hasznos tételek

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Petőfi Sándor: Ars poeticák

2008.11.05. 21:22 juanita

Petőfi Sándor: Ars poeticák

Valamennyi írónk közül Petőfi életrajza a leginkább ismert. A márciusi ifjak vezéreként és március 15-e egyik hőseként, majd az 1848–49-es szabadságküzdelem mártírjaként a nemzeti legendárium egyik központi alakja lett; a múlt század ötvenes-hatvanas éveitől ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs Költő fogalmát. Élete legalább annyira kultusz tárgya lett, mint a költészete.A rendkívül érzékeny és már korán önállóságra kényszerülő fiatalember maga választotta magyarságát is, művészi hivatását is. Különösen szerencsés pillanatban lépett fel: a reformkorban alakultak ki tulajdonképpen a folyamatos irodalmi élet keretei; a „korlátlan lehetőségek” ideje volt ez, amikor a szépliteratúra tájékozódási és vonzási köre kicsi és könnyen áttekinthető volt; a hazai nyelv és irodalom művelése nem csupán kulturális ügynek, hanem hazafias tettnek számított; a klasszicista ízlés uralmát megtörő romantikus áramlatok rohamosan növekvő társadalmi-politikai érdeklődést tudhattak maguk mögött; a népiesség pedig viszonylag széles társadalmi-irodalmi mozgalom volt, amely Petőfit országos szinten tette ismertté és népszerűvé. Csak amikor eltért ennek normáitól (először A helység kalapácsa című művével), kezdődtek ellene támadások, s bár politikai radikalizálódása szűkítette inkább, mint növelte híveinek körét, indulása előnyeit mindvégig élvezte

A természet vadvirága (1844)

A vers 1844 decemberében jelent meg a Pesti Divatlapban, a következő megjegyzés kíséretében: „Dardanus-féle kritikusaimhoz”. Az Életképek egyik korábbi számában ugyanis ezen az álnéven jelent meg éles támadás Petőfi (és követői) „durva, parlagi” nyelve, „botrányos” kifejezései ellen, őt magát pedig a cikk „verébfi”-nek titulálja. (Hasonló kritikákat írt Nádaskay Lajos és Poór Jenő.) A természet vadvirága hasonló hangnemben válaszol a támadásra, s intonációja indulatosságával megerősíteni látszik a kritika megállapításait. Lényegében ugyanazt az álláspontot foglalja el, mint A helység kalapácsa: az életszerű, természetes, „korláttalan” költészet eszményét állítja szembe az élettelen, mesterkélt, „kényes” irodalmisággal.

A vállalt művészeteszmény részben a romantikát megelőző kor felfogására emlékeztet: a művészi szépet alárendeli a természetinek. A költő az „ép ízlést” természetes adottságnak, az esztétikai szabályok követését pedig „romlottságnak” tekinti – ebben a gondolatban már a romantikának is lehet némi szerepe. Tehát Petőfi esztétikai pozíciója itt még átmenetinek minősíthető.

Dalaim (1846)

Ez is ars poetica, jóllehet „seregszemlének” tűnik fel inkább: a költő tekinti át verseinek különböző típusait, csoportjait. Lényeges különbség A természet vadvirágához képest, hogy már elismeri a teremtő képzelet jelentőségét. Az első versszakban jellemzett daltípus a romantikus költészeteszményt valósítja meg, épp úgy, mint a Képzetem című vers (1845): „Az elsötétedett / Nap mellett elsuhan, (...) / És az én képzetem / Még ekkor sem pihen, / Hanem a legfelső / Csillagzaton terem, / S ott, hol már megszünik / Az isten világa, / Új világot alkot / Mindenhatósága ––”. E költői program természetesen nem új a magyar irodalomban sem, elsőként Csokonai kései ódája, A Magánossághoz fogalmazta meg s Vörösmarty emelte költészete alapelvévé. Petőfi már az ő eredményeikhez kapcsolódott.

De a romantikus költészeteszmény – mint azt a Dalaim is mutatja – csupán az egyik lehetőség Petőfi művészetében s távolról sem a leggyakoribb. A vers további szakaszaiban jellemzett verstípusok legalább annyira kötődnek alkalomhoz, mint a képzelethez. Téma, hangulat és értékszerkezet azonos mértékben határozza meg az egyes verstípusokat majd mindegyik esetben. A refrénben hangsúlyozott „teremnek” is azt sugallja, hogy az alkotás legalább annyira természeti, mint amennyire lelki jelenség.

Egy gondolat bánt engemet... (1846)

Petőfi legnépszerűbb jövendölés-verse, amelynek hitelét a költő személyes sorsa, mártírhalála látszott megpecsételni. (Barátja emlékét megidéző versében, az Emlényekben Arany János is az Egy gondolat...-ra hivatkozott.) E  hatás  alól  a tárgyilagos  tudós,  Horváth  János  sem  tudta  kivonni magát,  amikor  így  írt  róla: „Nincs költeménye Petőfinek, melyben magasabbra csigázott indulat lobogna fel, nincs költeménye, melyben indulatos személyessége tisztábban kimutatná erkölcsi forrását (...) Egyike költészete amaz égő csipkebokrainak, melyek közelségében leoldjuk saruinkat, mert közvetlen hatalommal éreztetik velünk a hely szentségét.” Valójában a zaklatott lélekállapotot lendületesen visszaadó rapszódia rendkívül feszes logikai ívre épül: a tematikus  egységeket (a prózai halál elhárítása – a fenséges halál áhítása – ennek  pontosítása: elesni a szabadságküzdelem végső ütközetében – a cél nagysága minősíti az áldozatot is) mintegy kontrakarírozza a modalitás (a megnyilatkozó választja halálát, a szabadságért elszenvedett áldozatot).

A XIX. század költői (1847)

Az „igéret földé”-nek jellemzőit Petőfi egyetlen egyszer adta meg, A XIX. század költői ötödik versszakában (különben megmaradt az általánosság szintjén): „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, / Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet, / Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán...” Itt az elérendő célok között – a korabeli magyar állapotokhoz képest – páratlanul radikális gondolatot is találunk, az egyenlő elosztás követelményét. Mindez jól érzékelteti, hogy szándékai szerint milyen messzire ment volna el forradalmi elképzeléseiben. Ám amennyire radikális, annyira utópikus is e célkitűzés. S talán éppen azért kifejtetlen a jövő képe Petőfinél, mert valóságos politikai hatást akart elérni. A „jók és gonoszak” ellentéte nem hagy kétséget afelől, hogy a hallgatóság (az olvasó) kikkel azonosulhat.

A XIX. század költői több szempontból eltér a legjellemzőbb jövendölés-versektől. Azokban látvány és érvelés váltja egymást: „És mi az emberiség története? (reflexió) vérfolyam, amely / Ködbevesző szikláibul a hajdannak ered ki... (látvány) Azt ne higyétek, hogy megszűnt már” (reflexió) stb. (Az itélet). A XIX. század költőiben kizárólag az érvelés játszik szerepet, s ennek egyhangúságát csak a megnyilatkozó én cselekvő részvétele, szenvedélyes felszólításai ellensúlyozzák („Ne fogjon senki könnyelműen / A húrok pengetésihez!”, „Előre hát mind, aki költő, / A néppel tűzön-vízen át!” stb.) A látnok nem ismerhet bizonytalanságot, kételyt, legfeljebb annyit, mint a vers zárlatában: „Talán az élet, munkáinkért, / Nem fog fizetni semmivel”, s ez után is nyomban következik a „de”, az áldozat értékének hangsúlyozása. Másutt még nyomatékosabb a kettősség; az áldozat riasztó nagyságát és a vállalás pátoszát kapcsolja össze: „Ez nagyszerű, de véres kor leszen. / És úgy is illik, hogy véres legyen!” (Levél Várady Antalhoz), „De legelső diadalma / Vértengerbe kerül. Mindegy” (Az itélet).

Hasonló kontraszthatás érvényesül a versek kifejezésmódjában is: a nyelvi-képi anyag romantikus jellegével szemben (melyben nem keveset köszönhet a Vörösmarty nagy gondolati költeményeiben megteremtett nyelvnek) a vers logikai-mondattani felépítése klasszicista módon retorizált. A romantikusan végletes képek – A XIX. század költői esetében a költői feladat értelmezése – és a klasszicista kidolgozottság kevert hangnemet eredményez, s ez is mutatja, hogy stílustörténeti szempontból átmeneti verstípusról van szó, amely a romantikára következő kor egyik lehetséges lírai teljesítménye.

Az apostol (1848)

Szilveszter története: példázat. Az elbeszélőt nem annyira az események, mint inkább hőse viselkedésének eszmei és érzelmi rugói érdeklik. Rendkívül nagy szerepet kap a meditáció, Szilveszter belső monológjai a költemény nyelvileg legszebben megformált részei. (Közülük a szőlőszem példázata – Az apostol talán legismertebb részlete a 11. fejezetben, a költemény felezőponján helyezkedik el.) Jóllehet elbeszélő költeményről van szó, melyben fontos szerepet kap a jelenetezés, az előadásmód mégis a lírai elemet teszi dominánssá. Az elbeszélő elfogultan figyeli hősét, teljesen azonosul vele, kudarcait kizárólag a körülményekből és a helyzetéből származtatja. Színe és fonákja: pátosz és irónia kettőssége jellemzi a modalitást. Az irónia forrása mindenkor a démonikus világ: „Bőszülten hagyta el a nép / A templomot, / Az isten és a béke házát.” Olyan világ ez, melyben az értékek teljesen megfordultak, éppúgy, mint a Felhők egyik darabjában (Igazság! alszol?).

 

A lírai elemet teszi hangsúlyossá az in medias res kezdés is: az érett, ereje teljében levő Szilveszter bemutatása. A múlt felidézése, a hős gyermek- és ifjúkorának, „nevelődéstörténetének” életképszerű elbeszélése (5–14. fejezet) az érett Szilveszter gondolkodásmódjának bemutatása után nyilvánvalóan magyarázó értelmű. Az apostol hőse számunkra kész jellemként jelenik meg, s tulajdonságainak befejezettsége rávetül előtörténetére is. Bár a költemény cselekménye összecsapások sorozata, a hős és a világ állandósága miatt ezek egyetlen alaphelyzet variációiként hatnak.

Szilveszter pszichológiája és logikája a szentimentális emberé, akinek minden törekvése arra irányul, hogy elfogadtassa magát egy idegennek és ellenségesnek tudott világgal, mégpedig úgy, hogy ez a világ igazodjék hozzá. A szentimentális hős szükségképpen magányos. Árulkodó tünet, hogy Szilveszter a falusi sokaságot szólítja meg, nem az egyéneket: „Üdvöz légy, nép!”, mondja ahelyett, hogy „emberek”; mint néppel van velük pertuban. Magánya legalább annyira vállalt, mint amennyire kényszerű. Nem akarja, hogy besoroltassék a társadalomba, mert az óhatatlanul eltorzítaná személyiségét. „Annyit érsz, amennyi vagy”: ez a szentimentális hős mércéje, amit szembeállít a társadalom megtévesztő, látszatokon alapuló értékrendjével. A nagy példakép, Rousseau nemcsak a születés és a vagyon énelvesztő, besoroló erejét tartotta veszélyesnek, hanem az emberi értelmet és a tehetséget is, mivel manipulálhatók a személyiség ellen. Így lett archimédeszi pont a szív, amely a természet szava az emberben és a lelkiismeret, amely nem enged letérni az erény útjáról. A szentimentális hős voltaképp a természet és az erkölcs (belső parancsként megjelenő) törvényeire, e két (kizárólag) megbízhatónak elfogadott iránytűre figyel. Az erény megszállottja; éppen rigorózus elvei okozzák látszólagos érzéketlenségét: úgy érzi, hogy a legkisebb engedménnyel is az üdvösségét kockáztatná.

Az apostol művészi megformáltsága több szempontból is a látomásköltészethez kapcsolódik. Időmértékes (jambikus lejtésű), rím nélküli, szabad szótagszámú sorokkal – az utóbbi éppúgy, mint az átkötések rendkívül nagy száma, a szintaktikai keretek fellazulásával jár együtt. A megmagyarázott metaforát nem önmagában szerepelteti, hanem füzérszerűen, kibontva, beágyazva a vers szövetébe (pl. a 14. fejezetben a szerkesztő válaszában). Még tovább lép előre az ellentétek ironikus hatású szembeállításában: „... mindig csak feketének látta, / Pedig fejér volt már, mint a galamb, / Csakhogy nem látszott színe a sötétben”. Jóllehet a hihetetlenül gyorsan készült szöveg egyes helyeit az alkotói ihlet elfáradása, kevésbé szerencsés megoldások jellemzik, egészében erényei Az apostolt az életmű meghatározó darabjává emelik.

A rövid lélegzetű ars poetica, a Szabadság, szerelem... 1847 túlmutat a művészetre leszűkülő költészetfelfogáson, inkább életelvet, értékrendet fogalmaz meg. Fontosságát két tényező is jelzi: születésnapján írta, illetve az 1847 március 15-én megjelenő összegyűjtött verseinek ez lesz a mottója.

Az Arany Jánoshoz 1847 az episztola konvencióit betartva hangsúlyozza újfent a költészet társadalmi-szociális elkötelezettségét.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar irodalom petőfi sándor ars poetica tétel

A bejegyzés trackback címe:

https://tetelek-by-juanita.blog.hu/api/trackback/id/tr23752933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása