Léda-versek
Költészete
- Verseinek középpontjában önmaga áll
- A versek történése fiktív térben és időben játszódik, elmosódnak a tér és az idő határai, lélek tájait mutatja be
- A szereplők nem élnek egyetlen konkrét korban sem, mégis benne élnek mindegyikben
- Valamennyi versében találhatók szimbólumok, amelyek többértelműek. Az álmokat vágyakat, a meghatározhatatlant fejezik ki.
- Hatással volt rá a francia szimbolizmus, Vajda János költészete és a századvég magyar költői
Léda-szerelem jellemzői:
- Ady életformájában és szerelmi ügyeiben is más értékrendhez igazodott, nyíltan vállalta kapcsolatát Lédával: Léda férjes asszony volt, zsidó, idősebb a költőnél
- Léda művelt, feltűnő jelenség volt, szabad gondolkodású volt a szerelemben, de ragaszkodott a házasság keretihez. Léda ismerteti meg Adyval a francia költészetet, ennek eredményeképpen változott meg Ady költészete, szinte ő teremtette meg.
- Ady túl sokat várt ettől a kapcsolattól
- Menekültek a hétköznapokból az álomvilágba
Léda-versek = „Léda-asszony zsoltárai”
- Verseit a nagy szenvedély, életvágy, érzéki forróság jellemzi
- Benne van a menekülés vágy, az egyéni megváltódás óhaja, elválások és egymásra találások, ellentétes és diszharmonikus élmények
- Hiányérzés, hiábavalóság tudata
- Halálhangulat, pusztulás, elmúlás
- Nem eszményi nő Léda, nem boldog szerelem az övék, örök szakítás és kibékülés tíz évi kapcsolatuk.
- Szerelmi lírája halálhangulatú: egymást és önmagukat is elpusztítják
- Szerelmi érzés nem a boldogság, a beteljesülés, sokkal inkább a soha be nem teljesülés
- Újfajta szerelemfelfogás és nőideál
- Lázadás, polgárpukkasztás a cél
Héja - nász az avaron
- Diszharmonikus szerelem motívumai jelennek meg: vergődő nyugtalanság, örökös fájdalom, céltalanság.
- Szerelmesek szimbóluma a héjapár
- Látunk egy szerelmi együttlétet, de ez nem túl idilli, inkább harc
- Ady és Léda násza egy csókos ütközet, útjuk a Nyárból az Őszbe tart
- Egyre gyorsabban mennek az Őszbe, végül megölik egymást, elpusztulnak
- A küzdelem a szerelem általános jellemzője
- Általános sorsot példáz a vers: nemek ősi harcát, de a befejezés némi együttérzést sugall, ellenfelek a harcban, de szövetségesek a reménytelenségben
- Durva, nyers mozdulatok, hanghatások
A diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron (1905) című költeményben.
Nem boldogságot, búfelejtő idillt sugallnak a jelképek, hanem vergődő nyugtalanságot, örökös mozgást, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot. A szerelmesek szimbóluma a ragadozó héjapár; a nász: dúló csókos ütközet, egymás húsába tépés. Bántó, kellemetlen hanghatások kísérik a szerelmi vágyat: vijjogás, sírás, csattogás. A második strófa bizonyítja, hogy nem csupán két meghatározott ember sajátos kapcsolatáról van szó, hanem a szerelmi érzésről általában, mindenfajta szerelem közös sorsáról. Ezt a diszharmonikus érzést tükrözi a külső forma is: a strófák páros rímű sorait egy-egy visszhangtalan, elárvult, rímtelen sor követi. A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: a boldogságból a boldogtalanságba, az ifjúságból az öregségbe. S ez az út egyre gyorsul; ezt fejezi ki a mozgást jelentő igék cselekvésének fokozása: útra kelünk – megyünk – szállunk – űzve szállunk. A gyorsuló rohanás vége a megállás “valahol az Őszben”, a lehullás “az őszi avaron”, vagyis a halál, a pusztulás. Céltalanná, hiábavalóvá lett tehát a korábbi mozgás: a héjanász az őszi, élettelen avaron ér véget.
Lédával a bálban
- Mátka párok ↔ fekete pár
- A mátka párok boldogok, örülnek a szerelemnek, fiatalok
- A fekete pár már öreg, mások, mint a többi
- Mikor őt megjelennek, mások megijednek tőlük, attól, hogy ilyen is lehet a szerelem
- Ők valamennyire átveszik a főszerepet, elkezdenek táncolni
- Sejtelmes vízió fejezik ki a boldogtalanságot, az ifjúság és a szerelem elmúlását
- A vers sejteti, hogy nincs igazi örömöt és megváltást jelentő szerelem, a boldogtalanság mindig a boldogság mögött áll
Baljós, szomorú hangulat uralkodik a két évvel később keletkezett Lédával a bálban (1907) című versében is.
Sejtelmes vízió fejezi ki a boldogtalanságot, az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikumát. Két féle szerelem ellentétére épül a költemény. Az egyik oldalon ott áll a “víg terem” a maga harmóniájával, tavaszi-nyári színeivel és hangulatával, a szerelemnek még örülni tudó gyanútlan mátkapárjaival. A fiatalok boldogságával szemben megjelenik a testet öltött boldogtalanság. A forró örömöt a téli szél hidege űzi el, a fényen és a vígságon győz a feketeség, a szomorúság. A fiatalok sírva, dideregve rebbenek szét: a fenyegető elmúlás állt eléjük a táncoló halott szerelmesekben.
A vers azt érzékelteti, sejteti: nincs igazi öröm, nincs megváltást jelentő szerelem, a boldogság mögött ott lappang könyörtelenül a boldogtalanság. Minden szerelem rejtett ellentmondása: az egyesülés vágy és a teljes eggyé válás lehetetlensége, a vonzás és a taszítás kettőssége jelenik meg a Léda versek csaknem mindegyikében. Az Örök harc és nász (1906) is a “várlak, kívánlak” s az “űzlek, gyűlöllek” paradoxonját mélyíti el. De minden meghasonlottság, diszharmónia ellenére a Léda-zsoltárok hirdetik a társ utáni vágyat a menekülést valaki máshoz.