Ady Endre (1877 - 1919)
Ady Endre 1877-ben született Érmindszenten, iskoláit Nagykárolyban és Zilahon végezte. Debrecenben jogot hallgatott, közben újságírással foglalkozott. 1899-ben megjelenik első verseskötete, Versek címmel. 1900-1903 között Nagyváradon újságíró, megismeri Lédát. (1903 Még egyszer). 1904-ben Párizsban tölti az évet, a város nagy hatással volt rá. Hazatérése után a Budapesti Napló szerkesztője, gyakran visszatér Párizsba (Párizs az én Bakonyom). Verseit nagyrészt az 1908-ban induló Nyugatban közölte. Szinte évente jelennek meg verseskötetei, pl.: Új versek (1906), Vér és Arany (1907), Az Illés szekerén (1908), Szeretném ha szeretnének (1909), A Minden-Titkok versei (1911), A menekülő élet (1912), A magunk szerelme (1913), Ki látott engem? (1914). Lédával 1912-ben végleges szakítás. A világháború kitörése fájdalommal és felháborodással töltötte el. 1915-ben feleségül veszi Boncza Bertát. Utolsó verseit A halottak élén (1918), és a posztumusz Az utolsó hajók (1923) kötetek tartalmazzák.
Ady Endre az 1908-tól 1941-ig íródó Nyugatnak és a korszak magyar irodalmi életének vezéralakja. Költészetében kifejezte a lét és a magyar lét minden problémáját. Szakított az előző korszakkal, Petőfi népiességével, utat tört egy új, modern stílusnak, melyre belső ritmus, ismétlések, halmozások, puritánabb versszerkezet és a zökkentés, tagolás jellemző. Továbbá új szavakat alkot. Meghatározó stílusirányzatai: szimbolizmus, impresszionizmus, szecesszió. Jelentős szereppel bírnak szimbolista ihletésű verseiben a színek (piros, fekete, fehér), és a zenei crescendo (jambikusság, ismétlések, halmozás). Messiás sorsnak érzi a költő helyzetét, Magyarországon duplán meg kell szenvednie az embernek, ha el akar valamit érni.
1906-ban jelent meg az Új versek c. verseskötete. A kötet darabjai már korábban napvilágot láttak napilapban vagy folyóiratban, s meglehetős feltűnést keltettek. Ám kötetbe rendezve hatásfokuk a sokszorosára növekedett.
A kötet előhangja a cím nélküli Góg és Magóg fia vagyok én… kezdetű költemény (1905) lírai ars poetica és programadás is egyben. A költő nagy öntudattal, kilátástalan helyzete ellenére is küzdelemre elszántan köszönt be az irodalomba. Alakja és szemlélete a magyarság múltjában gyökerezik. Góg és Magóg fiának vallja magát, a honfoglalást idézi, Vazulra hivatkozik (ellenállás jelképe). Küldetésében bizonyos, de annak sikerében kételkedik. (hiába, mégis – meghatározó szavai a költeménynek). A költő ars poeticaja, Ady minden konvencióval szakítani akar.
A kötetet Ady Lédának ajánlotta, s az első ciklus, a Léda asszony zsoltárai szerelmük megrendítő, nagy érzelmi zűrzavarát állítja elénk. Csupa rejtély, csupa bizonytalanság ez a szerelem. („a szerelem harc férfi és nő között. Haláltánc, melyben a férfi reménytelenül elpusztul a női brutalitással szemben.” – Strindberg). Minden szerelem rejtett ellentmondása: az egyesülés vágya és a teljes eggyé válás lehetetlensége, a vonzás és taszítás kettőssége jelenik meg a Léda-versek csaknem mindegyikében.
A héja-nász az avaron c. versben a férfi és a nő viszonyát két egymást tépő héjaként mutatja be. A szerelem a nemek örökös vad harca. A szerelem csak előzménye a halálnak, s csak a pusztulásban hagyja jóvá frigyüket. A Léda-regénynek többszöri szakítási próbálkozás után végül is az Elbocsátó, szép üzenet kegyetlensége vetett véget 1912-ben.
Az Új versek legnagyobb visszhangot kiváltó ciklusa a második, A magyar Ugaron volt. Verseiben a táj, az ország: elátkozott föld, amelyben minden és mindenki pusztulni kárhoztatott. A magyar Ugar látványa néhány, erősen értéktelített, túlzásig ismételt-fokozott metaforára szorítkozik (elvadult táj, ős, buja föld, dudva, muhar, vad indák). Az Ugar jelképet Ady Széchenyitől kölcsönzi, akinél a magyar elmaradottság jelképe.
A Magyar Ugaron egy ellentétet jelenít meg. Az egyik oldalon ott vannak a termékenységre utaló képek (ős buja föld, szent humusz), a másik oldalon pedig a valóság (elvadult táj, giz-gaz). Tájleíró vers és látomásos allegória Magyarországról, ugar - parlagon hagyott föld, Magyarország elmaradottságát szimbolizálja.
v régmúlt virágok - dicső múlt
v alvó lélek - rejtett értékek
v buja föld, szent humusz - termékenység
v vad indák, csönd van – zárkózottság
A Tisza-parton. A Gangesz partja Adynál a keleti származást jelenti (a magyarságét és a költőét), így titokzatos, meseszerű világot idéz. Baljós fogalmak, szószerkezetek utalnak a gyűlöletes, elmaradott, durva, érzéketlen, tehetségtelen feudális Magyarországra. A kínzó közeliség élményei az érzékszervekre vetítve: látás (sivatag), hallás (lárma), tapintás (durva kezek). Újra tudatosodik a „magyar Ugar” képzete más szimbólumokkal kifejezve.
v Gémes kút, malom-alja, fokos
v Sivatag, lárma, durva kezek
v Vad csókok, bambák, álom-bakók…
A pénz motívum feltűnik már az ‘Új versek’-ben is, ciklusszervezővé a ‘Vér és arany’ kötetben válik. Ady a polgári világ, az indusztriális társadalom azon jellemzőjét ragadja meg, mely szerint a pénz immár nem fizetőeszköz, hanem az emberi kiteljesedés kizárólagos forrása, a boldogság és boldogtalanság lehetősége. A téma az irodalomban a XIX. századi nagyregényben jelentkezik domináns módon, s a naturalizmus teszi meg központi regényszervező motívummá.
Harc a Nagyúrral (1905.): Az élet gazdagsága, sokszínűsége, újdonsága csak a pénz által nyerhető meg, s ez a tudat teszi rendíthetetlenné, legyőzhetetlenné, ironikusan hallgataggá a disznófejű Nagyurat (Ady alkotta a szót). A disznófejű, sertésszívű szörnyeteg (pénz) és az ember örökös harca. A főhős sorsa már a kezdő sorokban nyilvánvaló (megöl.., ha hagyom). A konfliktusnak nincs megoldása, a harc emberfeletti erőkkel folytatódik. Egyik oldalon az érzéketlenül vigyorgó, csörgő aranyain trónoló rendíthetetlen ősbálvány, a másik oldalon az álmodozó, esendő és kiszolgáltatott ember.
